A házban sokan élnek. Egy kedves néni, a rúzsa még mindig rózsaszín, szépen, halványan keni fel. Kalap nélkül jól látható, a haja ápolt, hosszú, de kontyban hordja. Igazi természetes úrinő. A kalapján vidám virág díszeleg. Ő maga még szinte szalad, bármikor látom, csak siet, igaz a maga tempójában. Mindig mosolyog. Sminkeli magát, jól láthatóan, de nem erősen. Látható, hiszen az arcát már ráncok díszítik, nevető ráncok ezek. A minap is láttam őt, állt lenn a lépcsőnél a panel előtt és egy mogorva bácsi csoszogott utána. Nem haragszik az úr senkire, egyszerűen már nagyon idős, a lépések is nehezek, az élet is nehezebb már. Máskor pedig mikor újra látom őket, kézen fogva topognak, derűsen beszélgetnek. Hangulatemberek, mint mi is mindannyian. Vannak szép és rosszabb napok, de ők együtt éltek le lassan 60 évet, ami nagyon hosszú. A bácsi bezzeg elemében van, ha hazaérnek, van hogy köntösben szaladgál a folyosón, a néni pedig pöröl vele:)) Aztán jönnek az unokák, cserfes kislányok és a szüleik. A kicsik csak mondják a magukét, a bácsi nem érti, a kicsik is pörölnek vele, ő pedig olyankor mosolyog igazán. A mogorva arc ilyenkor derűs és csak nézi a kis unokákat.